A-50 Postagalam sport Egyesület

Nyomtatóbarát változatLevélben küldésPDF változat
1975-ben helyi galambászok úgy gondolták, hogy galambász egyesületet alapítanak. Még abban az évben 12 fővel megalakult az egyesület. A Magyar Postagalamb Sport Szövetség A-50 kódszámmal látta el az egyesületet és a hatvani székhelyű Észak I. versenykerületbe sorolta be. Az 1976-os versenyeken már részt vettek a zsámboki galambászok szerény eredményeket elérve. Néhány év elteltével versenyzőink már a kerület élmezőnyéhez tartoztak, ahol közel 500 versenyző mérte össze galambász tudását. Az 1990 éves évek végére az egyesület már 20-25 tagot számlálva a kerület egyik legnagyobb, legeredményesebb egyesületévé nőtte ki magát. Az A-50 Postagalamb Sport Egyesületben 9 település galambászai képviselik magukat.
Az egyesület működését az ide vonatkozó törvények, illetve az egyesületi alapszabály határozza meg. A versenyeken, kiállításokon való ténykedést, részvételt az országos verseny illetve kiállítási szabályzat szabályozza.
A postagalambokkal való foglalkozás egész évet kitöltő időbeosztást, odafigyelést igényel a tenyésztőtől. A tenyésztésre, versenyekre való felkészítés már az év elején elkezdődik. A tenyésztés a tél végével, a versenyzés április közepén kezdődik el tréningekkel és július közepén fejeződik be. A versenyek 12 hétvégén 150-750 km közötti távolságról zajlanak. Egy hónap szünet után augusztus közepétől szeptember végéig a fiatal, 2-4 hónapos galambok tréningje illetve versenye kerül megrendezésre.
A postagalamb sportban egyre jobban tért hódít az elektronika, amely nagy mértékben megkönnyíti, lerövidíti a tenyésztéssel, versenyzéssel, kiállítással kapcsolatos tennivalókat. A versenyek végeztével kerülnek értékelésre az év végi eredmények csapat illetve egyéni bajnokságban egyesület, kerületi és országos szinten.
Az egyesület az utóbbi években több díjkiosztót rendezett a résztvevők nagy megelégedésére. A hagyományőrző Lecsót a keceléből fesztiválon rendszeresen részt vesz az egyesület, a megnyitót galambok feleresztésével, a fesztivált galamb kiállítással teszik színesebbé.
Ezek az átlag 40 dkg súlyú madarak egy-egy út során súlyuk 30%-át elveszítik, ám tenyésztőjük segítségével 4-5 napos felkészítés után újból versenyzésre alkalmasak. A 12 hétvégi versenyen 5-6 ezer km-t repülnek, ami nem kis teljesítmény. Ezeket a csodálatos képességeket értékeik a galambászok kb 5200-an az országban. A tenyésztő célja a minél kitartóbb, gyorsabb egyedek tenyésztése. Ezek a galambok hozzák a hétvégi versenyeken gazdájuknak az örömöt és a dicsőséget.
Ha valakinek felkeltette figyelmét a postagalamb sport különlegessége, szépsége érdeklődjön az egyesület elnökénél: Bajnóczi István 2116 Zsámbok, Jókai u. 8. Telefon: 06-20-524-98-81
Várjuk új tagok, galambászok jelentkezését.