Az ügy rövid leírása
Ha a jegyző, illetve a járási hivatal a bejelentkezés elfogadása itán állapítja meg, hogy a bejelentett lakcím nem valós, megállapítja a lakcím érvénytelenségét és a döntés jogerőre emelkedését követően az érvénytelen lakcímadatot a nyilvántartásban fiktív jelzéssel szerepelteti mindaddig, amíg a polgár a valós lakcímét be nem jelenti. Ha a bíróság vagy más hatóság - ha lakás használatának megváltoztatására vonatkozó döntés végrehajtásának foganatosítására sor került - erről értesíti a járási hivatalt, amely hivatalból intézkedik a lakcím érvénytelenítésére. Ellenkező bizonyításig a szállásadó írásbeli nyilatkozata igazolja, hogy a szállásadónak nem minősülő polgár bejelentett lakcímadata nem valós, a jegyző illetve a járási hivatal érvényteleníti a lakcímet. Érvénytelen a bejelentett értesítési cím, ha a járási hivatal vagy a központi szerv megállapította, hogy a polgár bejelentett értesítési címe nem valós.
Ki jogosult az eljárásra?
Ki jogosult az eljárásra?: jegyző, járási hivatal, kijelölt kormányhivatal
Kizáró okok:
Milyen költségei vannak az eljárásnak?
Az eljárás illetékmentes.
Hol intézhetem el?
jegyző és a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala - a továbbiakban: járási hivatal (értesítési cím tekintetében bármely járási hivatal vagy kijelölt kormányhivatal)
Ügyintézés határideje
Az ügyintézési határidő a hivatalbóli eljárás esetén az első eljárási cselekmény elvégzésének napjától számított 60 nap.
Jogorvoslati lehetőség
Jogorvoslati lehetőség:
A hatóság határozata ellen önálló jogorvoslatnak van helye. A hatóság végzése ellen önálló jogorvoslatnak akkor van helye, ha azt törvény megengedi, egyéb esetben a végzés elleni jogorvoslati jog a határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés ellen igénybe vehető jogorvoslat keretében gyakorolható.
Fellebbezni csak a megtámadott döntésre vonatkozóan, tartalmilag azzal közvetlenül összefüggő okból, illetve csak a döntésből közvetlenül adódó jog vagy érdeksérelemre hivatkozva lehet. A fellebbezést indokolni kell. A fellebbezésben csak olyan új tényre lehet hivatkozni, amelyről az elsőfokú eljárásban az ügyfélnek nem volt tudomása, vagy arra önhibáján kívül eső ok miatt nem hivatkozott.
Jogorvoslati lehetőség részletei: fővárosi és megyei kormányhivatal
Kinek kell címezni a felllebezést (az elbíráslásra jogosult szerv): járási hivatal/kijelölt kormányhivatal
Hová kell benyújtani a fellebbezést (az elsőfokú hatóság, amely a döntést hozta): a döntés közlésétől számított 15 nap
A benyújtási határidő: illetékmentes
A fellebbezési illeték mértéke:
Amit még érdemes tudni (GYIK)
Kell-e a lakás tulajdonosának a hozzájárulása ha rendelkezem lakásbérleti szerződéssel? Nem, a szállásadó általi hozzájárulásra nincs szükség, ha a bejelentő olyan érvényes teljes bizonyító erejű magánokirattal vagy közokirattal rendelkezik, amely a lakás használatára feljogosítja.
Fontosabb fogalmak
A polgár lakóhelye: annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él. A lakcímbejelentés szempontjából lakásnak tekintendő az az egy vagy több lakóhelyiségből álló épület vagy épületrész, amelyet a polgár életvitelszerűen otthonául használ, továbbá az a helyiség, ahol valaki szükségből lakik, vagy - amennyiben más lakása nincs - megszáll. A polgár tartózkodási helye: annak a lakásnak a címe, ahol - lakóhelye végleges elhagyása nélkül - három hónapnál hosszabb ideig tartózkodik. A polgár értesítési címe: az a cím (címhely, postafiók vagy postai szolgáltató hely), amelyet kapcsolattartásra szolgáló elérhetősége céljából a lakcímén kívül a polgár bejelentett.