Hírek

Elérhetőségek

Híres szülötteink, díjazottaink

Zsámbokért emlékérem - Dr.Patay Istvánné

Dr Patay Istvánné Erzsike Zsámbokon a Nagydiófa utcában 27 évvel ezelőtt megvásárolt férjével közösen egy kis parasztházat, mert Zsámbok hagyományőrzése, a régi paraszti kultúra jelenléte nagyon megtetszett.

Zsámbokért emlékérem

Zsámbok Község Önkormányzata a település értékeinek megőrzése, a hagyományápolás terén nyújtott kiemelkedő tevékenységért Zsámbokért emlékérmet alapított.

Györe Béláné tanító

Négy éves koráig Egyházas falun éltek Győr-Moson-Sopron Megyében. Édesapja kántortanító volt és így kerültek Zsámbokra. Az elemi iskolát Zsámbokon végezte el, majd tíz éves korába Budapestre került a Veres Pálné leánygimnáziumba.

Dr.Tóth József

Dr.Tóth József helytörténész

Egy elfelejtett zsámboki számtantudós - Dr. Ében Mihály

Száz évvel ezelőtt a korabeli sajtó szenzációs hírként közölte, hogy eltűnt a „számgép” feltalálója dr. Ében –Káplár Mihály volt zsámboki, majd nagykőrösi római kath. Plébános. Különleges személye, működése kiváltotta a kortársai elismerését –és irigységét is.

Sós Józsefné (Vera néni) népviselet készítő

1931. dec. 13-án Luca napján született Zsámbokon.