Hírek

Elérhetőségek

Pályázat: Szülőföldem, a Galga mente

A Földobott Kő Alapítvány, amelyet Sára Sándor a nemzet művésze, Kossuth-nagydíjas filmrendező és Tura Város Önkormányzata alapított első pályázatát hirdeti meg

Szülőföldem, a Galga mente

címmel.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából meghirdette első pályázatát a Sára Sándor és Tura Város Önkormányzata által létrehozott Földobott Kő Alapítvány. Az Alapítvány alapcélja között szerepel, hogy, az alkotó- és előadó-művészeti, népművészeti vagy az ehhez kapcsolódó tudományos tevékenységeket segítése, illetőleg mindazon fiatalok művészeti és tudományos produktumait támogassa, amelyek a Galga mente földrajzi egységről készülnek. A most kiírt pályázat címe is Szülőföldem, a Galga mente és két féle alkotói technikát jelöl meg, amelyek az első kategória szerint a fotó, a második kategória értelmében pedig a mozgóképi alkotások.

A pályázók körét, akiknek életkoruk nem lehet több mint 35 év és a Galga mentén élnek vagy onnan származnak (Püspökhatvan, Galgagyörk, Galgamácsa, Iklad, Domony, Aszód, Kartal, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Zsámbok, Jászfényszaru, Boldog), a 2018. év tavaszán létrehozott Földobott Kő Alapítvány célkitűzései szerint állapította meg. Pénzbeli díjazásban a határidőre beérkezett pályázatok elbírálása után a kategóriák győztesei részesülnek. A fotó kategóriában 150 000 Ft, a film kategóriában 300 000 Ft összegben. 

A pályázatok benyújtási határideje 2019. augusztus 31. napja.

A Magyar Művészeti Akadémia, mint az alapítvány együttműködő partnere különdíjakat oszthat ki saját elbírálása szerint. A döntéshozó szakmai bizottság válogatása alapján a pályamunkákból időszaki kiállítás nyílik, és nyilvános vetítésre kerül sor. Az ünnepélyes eredményhirdetés, amely egyben a kiállítás megnyitóeseménye is 2019. november 28-án lesz, Sára Sándor 86. születésnapján.

A meghirdetett pályázattal kapcsolatos további információkat Seres Tündénél az alapítvány titkáránál kaphatnak. Megkereséseiket a foldobott.ko2018@gmail.com email címre küldjék.